Hőlégballon parádé
Szeptember utolsó hétvégéjén színes hőlégballonok lepik el Vármező egét. Lehet repülni, liftezni, repülőalkalmatosságokat (siklóernyők, motoros siklóernyők, kis- és sárkányrepülők) csodálni. A repülésnek szigorú szabályai vannak, még egy hőlégballon-fesztiválon is: csak reggel 7 és 10 között, valamint délután öt órától lehet, ugyanis napközben erős szél fúj a völgyben. Szabad repülésre és liftezésre is lehetőség van. A szabad repülés ismeretlen cél felé történik, hisz a légballon nem kormányozható. A liftezés azt jelenti, hogy egy kikötött hőlégballonnal emelkednek fel körülbelül harminc méter magasba, az út megközelítőleg öt percet tart majd.
Csűrszínház
Mikházán a 17-18. századig nyúlik vissza a színjátszás hagyománya, a középkori feljegyzések szerint a helyi egyházi „oskola” diákjai, a ferencesek támogatásával latin és magyar nyelvű, többnyire vallási tematikájú előadásokat tartottak. 2002-ben néhány színművész megálmodott egy nyári fesztivált, azóta egy zsúfolt kultúrotthonból rozoga csűrbe, onnan pedig egy korszerű intézménybe költözött a Csűrszínház. A színházi évad nyári szünetében évente megtartott rendezvény célja a kulturális központoktól távol eső falusi közösségek magyar kultúrájának megőrzése, fellendítése, illetve a hagyományőrzés, a korszerű művelődési lehetőségek megteremtése és a színházi hagyományok ápolása.
Szüreti bál
A szüreti bál hagyomány szerint minden év szeptember első vasárnapján kerül megrendezésre. Mindig a csőszök szervezik meg, vagyis azok a legények, akik behívót kaptak - a regruták. Komolyan veszi a közösség a szabályt, miszerint egy legény csak a saját korabeliekkel lehet csősz, és csak egyetlenegyszer, amikor rákerül a sor. Éppen ezért van különös varázsa a nyárádremetei csőszségnek. A csőszlegények idejében kiválasztják, elhívják párjukat, a csőszlányokat. Manapság a bált megelőzi egy közel egy hónapos készülődés, amikor együtt néptáncokat és népdalokat tanulnak. Szeptember első vasárnapja, a szüreti bál napja. Az a nap a csőszökről szól. A tíz órás ünnepi szentmise a csőszökkel és a csőszökért, a fiatalokért van. Abban az esetben, ha az illető korosztálynak elhunytja is van, a szentmise után a csőszök a temetőbe mennek, ahol megkoszorúzzák volt társuk sírját, imádkoznak, és harmonikaszóval eléneklik az elhunyt a kedvenc nótáját. Ezt követően a csőszpárok ebédelni mennek a legény családjához. Délután négy óra körül a csőszök a vármezői eltérő előtti réten gyülekeznek, ahová családtagok, barátok felhozzák a szalagokkal feldíszített lovakat. Fényképezkedés után végigvonulnak Nyárádremetén, majd Nyárádköszvényes főterén fordulnak vissza Nyárádremetére. A kultúrotthonhoz érkeznek, ahol a csőszök gólyával mennek be a terembe, és a csősztánccal kezdetét veszi a bál délutáni része. Este kilenc órakor elhallgat a zene, véget ér a bál első fele, mert a csőszök vacsorázni mennek a lány családjához. Tíz órakor kezdődik a tulajdonképpeni mulatság. Tizenkét órakor a csőszök megismétlik a csősztáncot. A bál folyamán hagyományos módon szőlőt árulnak, valamint a három "koronából" egyet elárvereznek, egyet pedig tombolán sorsolnak ki.
Október fesztivál
A „betakarodás” ünnepe, mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek kiállítása.
Nyárádremetei Községi Napok
Minden évben tanúi lehetünk a Felső-Nyárád mente zenés, kultúrális rendezvénysorozatának, melynek legfőbb jellegzetessége a népi kultúra továbbadása.
Marosszéki Népzene és Néptánctábor
Évente, július derekán zajló, egész hetes rendezvény. A magyar táncházmozgalom egyik legfontosabb erdélyi eseménye. Tánc- és hangszeres népzeneoktatás kezdőknek és haladóknak, táncház, hajnalig tartó „folkkocsma”, kézműves foglalkozások, néprajzi előadások, filmvetítések, koncertek, tábortűz, sajtkóstolás az esztenánál... Szállás családoknál vagy sátorban.
Falumúzeum
Néprajz és antropológia múzeum Székelyhodos
0.0 km
1
Római Fesztivál
ismerkedés az ókori Róma kultúrájával: kézműves műhelyek, gasztronómia, gladiátor harcbemutató, látogatás idegenvezetővel a helyi római castrum romjainál, játszóház, filmvetítések.
Bekecsi Napok
2005-ben kezdeményezte a torboszlói kopjás lófő székelyek kicsiny csapata és vezetőjük, Simon András. Célja a lovas kultúra éltetése, valamint megemlékezni a bekecsi világháborús eseményekre. 2007-ben a nyárádmagyarósi önkormányzat is bekapcsolódott szervezésébe. Több napos, október első hétvégéjén zajló esemény.